Itt a HA8KWE jelentkezik...

Írta: Wlassits Nándor HA8QC

A régi újság megsárgult lapjáról visszaköszönt a múlt, amikor a fenti cím alatt újra végigolvastam a gyulairádióamatőrökről szóló korabeli híradást. A néhány betűs hívójel jól ismert kollektív állomást jelentetett azokban az években és a sorok között megelevenedett megannyi emlék.

Mindenekelőtt a fiatalságunk, amikor sok buktatón verekedtük át magunkat a rövidhullámú amatőrrádiózás mainál rögösebb útján. Nagy elhatározás és sok tanulás övezte ezt az utat és a baráti összefogás volt a záloga későbbi eredményeinknek, sikereinknek.

Miként történt mindez?
Talán érdemes papírra vetni az eseményeket, mielőtt a rohanó idő elmossa az emlékeket és az arcokat, akik lépéseinket vezették. Köszönet és tisztelet nekik: Hemző Oszkárnak, Hidvégi Tibornak és Komoróczky Jánosnak. (A fotókon: Szerzőnk a gyulai rádiótörténeti kiállításán levő 1970-es évekbeli home made 2-sávos fázistolós adója, illetve a mai Yaesu FT–101E adó-vevője mellett.)

*   *   *   *   *   *

A Békés megyei amatőrmozgalomban Komoróczky Jánosnak (HA8WB, szül.: 1922) jutott a vezető szerep, aki a sárszentmihályi MSZHSZ rádiós iskolából indulva szervezte meg a megyei rádióklubot 1954-ben. Alakja felidézi a hőskort, mikor motorkerékpáron járta a városokat, falvakat és eljutott mindenkihez, akiknek valaha is köze volt a rádióhoz. Hidvégi Tiborral együtt vezette a rövidhullámú tanfolyamot és a közös munka eredményeként megjelentek az első amatőrállomások az éterben. Felemelő évek vették kezdetét ekkor.

Országos Rádióamatőr Kiállításokon és konstruktőri versenyeken mindig akadt "dobogós" helyezés a Viharsarokból, és már kevesen tudják, hogy innen származott a "Rádióamatőr Füzetek" kiadásának gondolata is. Komoróczky János bár funkcionárius volt, lélekben soha sem szűnt meg rádióamatőrnek lenni. Negyed századon át töltötte be tisztségét és nyugdíjas korában is vágyott a rádióamatőrök közé, hálás volt, ha meglátogattuk. Szeretve tisztelt János bátyánk billentyűje 2001. május 10-én némult el örökre.

A HA8KWE hívójelet Hemző Oszkár és Szabó István indították el az éter hullámain 1956 egyik tavaszi napján. Akkor csodáltuk a néhány watt energiával sugárzó adóberendezést és a vevőkészüléket, a legendás BC348-at, amely az ötvenes években az amatőrök álma volt. A pavilonnak nevezett épület egyik helyiségében több korosztályt és foglalkozási ágat átfogó érdeklődők jöttek össze, valamint fiatalok, közöttük e sorok írója is. Azonban közbeszólt a forradalom és az események miatt csak egy évvel később kapcsolódhattunk be a rádióskör munkájába, amit sokunk Oszi bácsija, Hemző Oszkár vezetett. Műszerészi gyakorlata rádiótávírász képesítéssel párosult és megkülönböztetett figyelemmel foglalkozott azokkal, akik már rendelkeztek rádiótechnikai ismerettel. Néhányunkat kiválasztott a békéscsabai rövidhullámú tanfolyamra, mert várható volt, hogy a HA8KWE hívójel működését újból engedélyezni fogják.

Hidvégi Tibor kezei alá kerültünk, aki a tanfolyamot vezette. Népszerűsége és elismertsége, elméleti tudása és nagy tapasztalata, valamint az éterversenyeken elért eredményei alapján az egyik legelismertebb rádióamatőr volt, HA8WS hívójelét legenda övezte. Minket, az akkor 15...17 éves srácokat, büszkeség töltött el, hogy tanítványai lehettünk. Hidvégi Tibor "felfedezője" Komoróczky János volt. Nem könnyen, de el tudta intézni, hogy Bucsáról – egy isten háta mögötti településről – a tanügy behozta a megyeszékhely közeli Mezőberénybe tanítani. Mindez azért történt, hogy jobban be lehessen vonni a megyei amatőréletbe, amit a rövidhullámú amatőrvizsgára felkészítő tanfolyammal meg is valósítottak.

Emlékeim szerint a környező megyékből is bejártak a foglalkozásokra, amelyek nem ritkán a délutáni órákba nyúltak. Nagy volt a tudásvágy és az előadó varázsa, ezért mindenki örömmel vett részt a vasárnapi foglalkozásokon, pedig hol volt akkor még a szabad szombat! Peregtek a hetek és hónapok, majd 1958. november 20-ra kitűzték a hatósági vizsgát. Komoróczky János szervező lendülete rangot adott Békés megyének, ezért esett a Közlekedési és Postaügyi Minisztérium vizsgabizottságának választása Békéscsabára, ahová még Zalaegerszegből is érkezett jelölt.

A követelmények jócskán meghaladták a mait, és neves postamérnökök előtt szóban kellett vizsgázni. Horváth Lajos a hazai televíziózás megteremtésének műszaki irányítója volt és Kovaloczy György – akihez én is kerültem – a rádió-adástechnika neves szakértője. A műszaki tárgyakból sok volt a bukás, de a "Hidvégi tanítványok", közöttük Csala József, Harmati István és Wlassits Nándor – a gyulaiak – jól szerepeltek. Nem csak sikerrel tettük le az "A" fokozatú vizsgát, de feltűnést keltettünk fiatalságunkkal is. Hidvégi Tibor "C" fokú vizsgája megmaradt sokunk emlékezetében, mert "vibroplexszel" teljesítette a távíróadást, amelynek értékelője a felejthetetlen emlékű Virányi Miklós volt.

Ezekben a napokban kapta vissza az adóengedélyt a gyulai kollektív állomás, miután befejeződött 1956-os szerepének felülvizsgálata. A rendőrségtől visszakerült a régi 10 W-os adókészülék is, bár igen megviselt állapotban. Szinte egyidőben mindhármunk részére megérkezett a HA8KWE hívójelre kiállított állomáskezelői (operátori) igazolvány is. A kártya méretű becses kincs, amely nélkül az adókészüléknek közelébe sem lehetett menni. Megjavítottuk az adót és néhány nappal karácsony előtt a 80 méteres sávban – új kezelőivel – ismét megjelent a gyulai hívójel az éterben.

Közben már épült a háromsávos "nagyteljesítményű" berendezés Hidvégi Tibor leírása szerint.Kollektív összefogással, ami akkor a legtermészetesebb volt. A transzformátorokat Hőgye László tekercselte, aki bár foglalkozására nézve szabó volt, de műszerekkel jól felszerelt amatőrműhellyel rendelkezett. A modulátor fiókot Hemző Oszkár építette meg, amíg az anódpótlókat Dombovári József, Harmati István és jómagam szereltük. A nagyfrekvenciás fiókot pedig Hemző Oszkár és Csala József, valamint a Műszaki Egyetemről időnként hazalátogató Szabó István. Több hónapos közös munka után 1959. májusban elérkezett a várva várt nap. (A fotón: A szerző múzeumában látható utánépített korabeli HA8KWE állomás.)

A húszméteres magasságban kifeszített "Ex.-Hertz"-antenna csatlakoztatása után következett az első hangolás máig eleven élménye. A 80 méteres sávban minden rendben volt, a glimmlámpa "parázsfénye" azt jelezte, hogy elegendő nagyfrekvenciás feszültség van az antennán. A 100 W bemenő teljesítménnyel rendelkező adókészülék jóvoltából hívójelünket egymásnak adták a partner állomások, de a siker csak félsiker volt! Hullámmérő hiányában a felsőbb sávokkal nem boldogultunk. Nem tudtuk beállítani a frekvenciakétszerező fokozatokat, a "duplázókat", ahogy akkor mondták. Pedig már nagyon vártuk a tengerentúlról az igazi "DX" csemegéket.

Néha elmentünk Mezőberénybe Hidvégi Tiborhoz, segítettünk antennát szerelni és közben elpanaszoltuk bajainkat is. A nyári szünetben már csak ketten, Csala Jóska és én próbáltuk életre kelteni a duplázókat, de mindhiába. Fogyó reményünk közben egy forró nyári napon érkeztek meg HA8WS pattogó távírójelei és közölték, hogy Tibi bácsi hamarosan Gyulára látogat. Nem sejtettük, hogy milyen "merénylet" készül ellenünk.

Az a felejthetetlen nap szombatra esett 1959. augusztus 15-én. Gyorsan kiderült, hogy nincs szó semmilyen gyulai programról, Hidvégi Tibor kifejezetten azért jött, hogy rendbe hozza az adókészüléket. Hozzá is fogott egy csípőfogóval és a nagyfrekvenciás fiók hamarosan alkatrészhalommá vált! Kétségbeesésünk fokozódott, amikor megtudtuk, hogy nincs nála semmilyen műszer, amely alkalmas frekvencia mérésére. Ezután következett a máig elevenen élő "varázslat" élménye. (A fotón: Hidvégi Tibor és Hemző Oszkár az 1959-es országos konstruktőri versenyen.)

A lomokból elővett forgókondenzátorra hevenyészett tekercset forrasztott és csatlakoztatta a vevőkészülék, valamint az antenna közé. A forgókondenzátorral először 80 méteren kereste meg a "dipet", a vevő sávzajának elhalkulásával indikálva azt, és itt a forgórészre vonalat húzott ceruzával. Majd következett a 7 és 14 MHz, ahol a rezonanciákat az előbbi módon jelölte meg. "Nos, fiúk, hitelesítettük a hullámmérőt" – mondta, majd egy glimmlámpát véve fordított eljárással a "hullámmérő" abszorpciójával beállította a 7 és 14 MHz-es duplázó fokozatokat, valamint az OS51-es adóvégcső Collins-szűrőjét. Minden sávon következett egy gyors QSO és hamarosan megilletődve köszöntünk el. Ilyen ember és amatőrbarát volt Hidvégi Tibor, aki nagy bánatunkra – és veszteségünkre – a következő évben Budapestre költözött. A Központi Rádió Klub (KRK) vezetésével bízták meg.

Az éter messzire vezető útjai megnyíltak előttünk. Először két argentínai QSO-val kápráztattam el Csala Jóskát, aki másnap alaposan visszavágott. Egyetlen éjszaka közel harminc W/K és VE hívójelet naplózott. Így versengtünk és nekem adódott meg a nem felejthető érzés, amit az Aucklandból érkezett visszahívás váltott ki 1959. augusztus 20-án hajnalban. Amatőr pályafutásom évtizedei alatt sok mindent megértem, de az akkori összeköttetés és az új-zélandi amatőr QSL-lapja a legkedvesebb emlékem. Felidézi Hidvégi Tibor alakját és a fiatalkori jóbarátot, Csala Jóskát, akivel rövidesen letettük a "B" fokozatú KPM rádióamatőr vizsgát.

Fejlődésünk törvényszerűen késztetett az állomás fejlesztésére. A 21 MHz-es sávot már önállóan oldottuk meg és "ground-plane" antennával kísérleteztünk, ami akkor újdonságnak számított. Fokoztuk távírászi tudásunkat is; előbb félautomata vibroplexet készítettünk, majd elektroncsöves gyorsbillentyű következett egy "lusta" telefonközpont-jelfogóval. Nem maradtak el a versenyeredmények sem, a HA8KWE hívójel előkelő helyeken tűnt fel az értékelésekben. Így érkezett el az 1961-es esztendő szomorú emléke. Alig néhány nappal azután, hogy a bevezetőben idézett újságcikk megjelent az élet azt parancsolta, hogy nincs tovább. Ez azonban már egy másik történet...